Tegnap a kispesti képviselő-testület fideszes és LMP-s többsége úgy döntött, hogy a papír alapú után a Kispest Újság elektronikus megjelenését is megszünteti. Magáról, az újságnak a megszüntetéséről már amúgy is sokat lehetett hallani az elmúlt két hétben, de mind eddig csak a papír alapon történő megjelenés beszüntetéséről szóltak a hírek. Az újság megszüntetése mellett kardoskodók egyik legfontosabb érve pedig pont az volt, hogy a anyagi és környezetvédelmi okok miatt, jobb, ha ezentúl csak elektronikus formában jelenik meg az újság.
Nos, most úgy látszik ők is pofára estek. Ezek után már elektronikusan sem lehet olvasni a Kispest Újságot...
Egy dologról viszont elfeledkeztek az újságot megszüntető kedves képviselők. Az önkormányzat most hatályos SZMSZ-e értelmében az önkormányzatnak többek között az újságon keresztül kell kapcsolatot tartania a lakossággal.
Azaz, a mostani döntés ellentétes a testület által korábban elfogadott rendelettel.
Arra kérdésre, hogy akkor mégis honnan tájékozódjanak a helyi ügyekről, hirdetményekről, rendeletekről azok a kispestiek akik eddig ezt az újságon keresztül tették, a Fidesz azt a cinikus választ adta, hogy akit ezek a dolgok érdekelnek az fáradjon be a városházára és olvassák el a hirdetőtáblát... Persze arra nem gondoltak, hogy a lakáshitelek alatt nyögő, több műszakban dolgozó, vagy idős, beteg kispestiek ezt nem tudják megtenni.
Mindenesetre erről "az akit érdekel jöjjön be a hivatalba és olvassa el" hozzáállásról az egyik kedvenc könyvem nyitójelenete jut eszembe:
"- Attól tartok, bele kell törõdnie - mondta Mr. Prosser, miközben kis szõrmekalapját markolászta, és körbe-körbe gyûrögette a feje búbján. - A gyorsforgalmi utat meg kell építeni, és meg is építik.
- Most hallok errõl elõször - mondta Arthur -, már miért kellene megépíteni?
Mr. Prosser fenyegette egy darabig Arthurt az ujjával, aztán abbahagyta.
- Hogyhogy miért kell megépíteni? - mondta. - Ez gyorsforgalmi út lesz. A gyorsforgalmi utakat pedig építeni kell.
(...)Mr. Prosser áthelyezte testsúlyát egyik lábáról a másikra, de az is ugyanolyan kényelmetlen volt. Valaki döbbenetes alkalmatlanságról tett itt tanúbizonyságot: Mr. Prosser erõsen remélte, hogy ez a valaki nem õ volt.
- Magának is joga volt hozzá, hogy javaslatokat tegyen, vagy tiltakozást jelentsen be a kellõ idõben - jegyezte meg.
- A kellõ idõben, mi?! - süvöltötte Arthur. - A kellõ idõben? Akkor hallottam elõször az egészrõl, amikor beállított ide egy munkás tegnap. Megkérdeztem, azért jött-e, hogy megpucolja az ablakot, mire õ azt felelte, hogy nem, hanem hogy szétrombolja a házat. Persze nem ezzel kezdte. Dehogy. Elõbb letörölt pár ablakot, s megvágott öt fontra. Csak aztán mondta meg.
- De Mr. Dent, a tervek az elmúlt kilenc hónapban rendelkezésére álltak a helyi tervezõirodában!
- Ó, hogyne! Én is egyenesen odamentem, hogy megnézzem õket, mihelyst hallottam a dologról, tehát tegnap délután. Maguk aztán nem erõlködtek valami nagyon, hogy felhívják rájuk a figyelmet, ugye? Úgy értem, hogy például szóltak volna valakinek, vagy ilyesmi.
- De hiszen a tervek ki voltak állítva.
- Ki voltak állítva? Éppenséggel a pincébe kellett lemennem, hogy megtaláljam õket.
- Ott van a kiállítási részleg.
- Zseblámpával.
- Talán leszakadt a villanyvezeték.
- Meg a lépcsõ.
- Nézze, végül is megtalálta a feljegyzést, nem?
- Ó, hogyne - felelte Arthur -, megtaláltam. Egy használaton kívüli vécében elsuvasztott, bezárt iratszekrény fenekén volt kiállítva, az ajtón a következõ felirattal: Vigyázz! A leopárd harap!"
Ezek után csak egy dolgot tudok tanácsolni a kispestieknek:
Mindig legyen Önöknél törölköző és DON'T PANIC!